Így kezdtünk!
A ráckevei turizmus, a város természet adta szépségének, a vízről látható építészeti remekeinek bemutatása, Ráckeve fejlődésének egyik fontos eleme.
A sétahajózás Ráckevén 2010 nyarán, néhány lokálpatrióta támogatásával indult el!
Jól sikerült a bemutatkozásunk ez év nyarán, amikor is 4-500 gyereket hajókáztattunk meg ingyenesen !
Régóta tartó huzavona után összefogott néhány lokálpatrióta magánszemély és vállalkozó, hogy közösen szervezve, újra indítják Ráckevén a sétahajózást. Az első kishajó a vezetővel együtt 11 személy szállítására volt alkalmas. Erős, stabilan összeállított fém hajó, kimondottan sétahajózásra készült. Az ilyen típusú hajók Hollandiában közlekednek a csatornákon, ott már bizonyítottak kényelmi és biztonsági szempontból egyaránt. A motor 15 lóerős dízel, a hajófenék fenékszivattyúval is felszerelt az előírásoknak megfelelően.
A hajó tulajdonosa Golenár Ferenc volt, aki egyébként hajóépítéssel is foglalkozik.
Alapvető célunk volt, hogy a sétahajózással is népszerűsítsük Ráckevét!
Határozottan és lendületesen kell javítani a turizmust, ennek talán legolcsóbb és leglátványosabb eleme a hajózás. Kiegészítésként persze kell a szárazföldi turizmus fejlesztése is. Egymást erősítve lehet elképzelni egy folytatólagos fejlődést. Ehhez kell a helyi városvezetés támogatása is, melyet mi lokálpatrioták szívesen veszünk és megköszönünk!
Néhány kép a kezdésről!